Mai dátum: 2017.11.21. / Utolsó módosítás dátuma: 2014.01.12 10:06
Astellas-pályázatok

Az Astellas-díj elnyerését lehetővé tévő pályázatok közül elsőként az Astellas-díj – Az év orvosa indult útjára 2007-ben, amelynek célja a kezdetektől fogva változatlan: felkutatni és a széles nyilvánosság előtt is ismertté tenni az emberileg és szakmailag egyaránt kiemelkedő orvosi teljesítményeket, valamint a gyógyulás folyamatában rendkívül fontos szerepet játszó jó beteg-orvos kapcsolatokat. A pályázat eddigi hét esztendeje során közel 1000 orvost jelöltek emberségükért betegeik, és közülük eddig 33-an vehették át a legjobbaknak járó Astellas-díjat.

2011-ben újabb pályázat került meghirdetésre, Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója néven. Legfőbb célkitűzése, hogy a hazánkban tevékenykedő egészségügyi szakdolgozóknak esélyt, lehetőséget és fórumot teremtsen a kiemelkedően értékes, példaként állítható teljesítmények felkutatására, elismerésére és szakmai nyilvánosság előtti bemutatására. Mindezzel az egészségügyi szakdolgozói hivatás megbecsülésének, presztízsének növelését, a pálya vonzóvá tételét és a pályán maradás erősítését kívánja támogatni. A pályázat négy esztendeje alatt egyéni és csoportos kategóriákban összesen 139 egészségügyi dolgozó vehette már át az Astellas-díjat.

A pályázati család 2011 őszén újabb taggal egészült ki, Astellas-díj – Média az orvosokért címen, amely az egészségügy területén megtapasztalható pozitív eseményekről, történésekről készült cikkeket, híradásokat kívánja összegyűjteni és a társadalmi véleményformálásban a média partnerségét erősíteni.

Az Astellas-pályázatok legfiatalabbja, az Astellas Gyermekrajz Pályázat 2012 őszén indult útjára. A megmérettetésre az 5-12 éves korosztályba tartozó gyermekek alkotásait várjuk, akik doktor nénijükkel, doktor bácsijukkal kapcsolatos legkedvesebb történetüket megrajzolva bemutatják, hogy kik a világ legkedvesebb gyermekorvosai. A gyerekek igyekezete részvétele egy igazán szeretetreméltó színfolt az Astellas-pályázatok sorában, ugyanakkor kiváló alkalom arra is, hogy az általuk megrajzolt gyermekorvosokra is felhívhassuk a nyilvánosság figyelmét.

Copyright © 2013 Astellas Pharma Kft. / Sesame PR - Minden jog fenntartva | Adatvédelmi nyilatkozat