Mai dátum: 2018.01.18. / Utolsó módosítás dátuma: 2014.01.12 10:06

Notice: Undefined variable: id in /home/sesamepr/astellasdij/_sub.php on line 62
Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed | főorvos
Pályázat:
Astellas-díj – Az év orvosa pályázat (2015)
Kategória:
Közönségjelölt orvos
Munkahely:
Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház

Történet: Történetem 2005-ben született kisfiam, Gyurci mindennapjairól szól. Ami nem volt mindennapi, 32. gesztációs hétre született iker fiaim „A” magzata, testvérét a szüléskor elveszítettük, Ő pedig súlyos agyvérzést kapott. Születése pillanatától 2009 decemberéig írtam meg történetünket. Súlyos beteg, mozgásképtelen kisfiunkat otthonunkban ápoltam, miközben 2007-ben egészséges kishúga született, Anna. Abdul doktor folyamatosan figyelemmel kísérte mindennapjainkat, sajnos szinte heti rendszerességgel kellett megkeresnünk a kórházban, de ez sosem volt teher, mindig kedvesen fogadott, bátorított és erőt adott. 2010. április 21-én éjszaka kisfiam rosszul lett, nem lélegzett. Intenzív ápolásra szorult, gépre kellett tenni. Másnap reggel Abdul doktor leült mellém és elmondta a kisfiam állapotát, és azt is, hogy hosszú, nehéz napok jönnek, legyek nagyon erős, mert nem tudja meggyógyítani, és meg fog halni, megtesznek mindent, de a tudomány mai állása szerint nem tud rajta segíteni. Intézkedett, hogy bármikor bemehessek hozzá az intenzív osztályra, és akkor még nem tudtam, csak később, szólt a nővéreknek, hogy figyeljenek rám és segítsenek át a nehéz napokon. Akkor nem akartam elhinni, hogy el fogom veszíteni, görcsösen ragaszkodtam hozzá, pedig tudtam, hogy fájdalmai vannak, és szenved. 3 nap telt el így, csak ültem az ágya mellett és sírva könyörögtem, hogy gyógyuljon meg. A következő napon már annyira rosszul volt, hogy amint megláttam csöpp kis eltorzult testét, elájultam. Mikor magamhoz tértem, Abdul doktor odajött hozzám átölelt, a fülembe súgta „ Anya engedje el, mert nem tud elmenni” és velem sírt. Akkor és ott, megértettem, hogy meg kell tennem, megtettem,... 15 perc múlva meghalt az én imádott kisfiam. Ott volt, mikor elbúcsúztam tőle, sosem felejtem el, amit akkor mondott: „Gyurcinak rövid, de szép élete volt, jobb szülőket nem is kívánhatott volna„. Ő sajnos nem gyógyult meg, de köszönet Abdul doktornak, én túl tudtam élni, nem lettem beteg, depressziós, hanem az Ő segítségével fel tudtam ezt dolgozni, és teljes értékű édesanyja tudok lenni a nagy- és a kislányomnak. Abdul doktor végig mellettünk volt a születéstől a halálig. Azért tartottam fontosnak leírni ezt a történetet, mert sok csodálatos dologról hallottunk már, amikor meggyógyul a beteg, de sajnos olyan is van, amikor nem, és az orvosnak akkor is helyt kell állnia. Különös tekintettel arra, hogy gyermekorvosról beszélünk, és azt gondolom, hogy egy gyermek elvesztésénél nincs fájdalmasabb. Kislányunkat is mindig hozzá visszük, ha beteg, már a folyosón messziről ölelésre tárja karját, ha meglátja. Megnyugtat a tudat, hogy hozzá bármikor fordulhatunk, és örök hálával tartozom neki azért, amit értünk tett!!! Abdul doktorral való kapcsolatunk nem szakadt meg, hiszen kislányunkat, Annát a mai napig hozzá visszük, ha beteg, születése óta. Már a terhességem ideje alatt ellátott jó tanácsokkal, és felajánlotta segítségét. Ezzel élünk is, hiszen egy anya mindig aggódik, de az előzmények tükrében - jaj csak nehogy Ő is -fokozottabb az aggodalom. 5 évig nagyon sok időt töltöttem a gyermek intenzíven, nagyon sok mindent láttam, hallottam, azt hiszem erre mondják "míg fiatal vagy, még nem tapasztaltál, nem félsz, de az idő múlásával többet éltél, többet tapasztaltál és már mindentől félsz. Azt hiszem ezt is tudta Abdul doktor, mert már az első vizsgálatkor ellátott telefonszámokkal és biztosított róla, hogy bármikor hívhatom. És én éltem, élek a lehetőséggel, mindig kedves segítőkész, és mivel a kórház 100 km távolságra van a mi otthonunktól, ellát jó tanáccsal addig is, míg odaérünk. Hatalmas szeretettel fogad mindig, a kórház folyosóján már messziről ölelésre tárja karját. És Anna ott sosem fél, mert Abdul doktornál első az ölelés, második a beszélgetés, harmadik a vizsgálat, végezetül pedig matrica. Anna még csak bölcsődés volt, mikor azt mondta: "Anya beteg leszek, mennünk kell Abdul doktor bácsihoz". Egy alkalommal Anna rotavírus fertőzést kapott és olyan súlyos volt, hogy ott kellett töltenünk két napot az intenzíven, ugyanazt az ágyat kaptuk, ahol a kisfiam meghalt, szörnyű volt az érzés, hogy ismét ott ülök, Abdul doktor látta, hogy szenvedek, és még este, amikor Ő már hazament, felhívott, hogy hogy vagyunk, hogy viselem, és biztatott, hogy nem lesz semmi baj, higgyek neki. Tényleg nem lett, reggelre Anna jobban lett, és még aznap este hazaengedtek. De akkor is mellettünk volt, és azóta is jelen van a mindennapjainkban. Megnyugtat a tudat, hogy bármikor hívhatom, mehetek, Ő ott van és segít, vakon bízom benne. Minden egyes látogatáskor beszélgetünk a családról, a hétköznapokról, én úgy érzem, hogy ilyen kapcsolatot csak egy önzetlen, kivételesen jó emberrel és egyben orvossal lehet kialakítani. Jelölésemmel szeretném meghálálni neki mindazt, amit értünk tett és tesz, remélve azt, hogy megkapja azt a szakmai elismerést is, amit ő megérdemel.

Bemutatkozás: 1996-ban a Szegedi Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetemen diplomáztam. Az egyetem elvégzését követően két évig szülőhazámban, Jemenben Sürgősségi és trópusi betegségekkel foglalkoztam. 1999 óta a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Csecsemő- és gyermekosztályán dolgozom. 2003-ban Csecsemő- és gyermekgyógyászatból, 2007-ben Neonatológiából szereztem szakképesítést. 2007-ben adjunktusi, 2013-ban főorvosi kinevezést kaptam. Békés megyében működő kora-újszülött szállítás megszervezésében, elindításában, a transzportban mai napig aktívan részt veszek, szívügyemnek tekintem. Egy koraszülött életet megmenteni, csodálatos érzés, örömöt, erőt és kitartást ad a folytatáshoz. Nincs jobb érzés, mint széles mosolyt látni egy volt koraszülött gyermekéért aggódó anya arcán, vagy az utcán, rendelőben újratalálkozni, megölelni egy ilyen gyermeket. Miért lettem orvos, majd gyermekorvos? Személyes történet miatt. Egy faluban éltem, messze a kórháztól, akkor ünnep volt, nem volt faluorvos, a két éves húgom pénzérmét nyelt félre, fuldoklott és a szemünk előtt meghalt. Nem tudtunk neki, rajta segíteni – én ekkor 12 éves voltam. Az eset után elkezdtem orvosi könyveket olvasni, megkérdeztem az orvosunktól, beszéltem orvostanhallgatókkal, hogy mit lehetett volna tenni. Itt döntöttem, én gyermekorvos leszek, hogy tudjak segíteni sok-sok gyermeknek és minden beteg gyermekben a húgomat láttam. Mit jelent nekem a szülők általi jelölés? Ennél nagyobb kitüntetés nincs. Erőt, bátorságot és kitartást ad a folytatáshoz. A játszótéren látni a boldog szülőt az egészséges, élettel teli, vidám gyermekkel az igazi boldogság.

Copyright © 2013 Astellas Pharma Kft. / Sesame PR - Minden jog fenntartva | Adatvédelmi nyilatkozat